Miért hasonlít a Jézus által ígért élet kevésbé egy belépőjegyre, és sokkal inkább egy folyóra?
Ha megkérdezünk egy teremnyi gyülekezeti tagot, mit jelent az örök élet, a válaszok többsége a jövőre mutat majd. Az örök élet az, ami a halál után következik. A mennyország. Amit akkor biztosítunk magunknak, ha a helyes dolgokat hisszük, elmondjuk a megfelelő imát, aztán kitartunk a végéig.
Én is ezzel a képpel nőttem fel. Az örök élet egy jegy volt. Egyszer megkaptad, biztos helyre tetted, és a kapuban felmutattad. Közben élted a hétköznapjaidat, igyekeztél jó lenni, és reménykedtél, hogy a jegy még érvényes lesz, amikor eljön az idő.
Van ebben a képben igazság. Jézus valóban jövőt ígér. Beszél a feltámadásról, az Atya házában előkészített helyről, egy napról, amikor a halálnak vége lesz. Mindezt hiszem.
Amikor azonban Jézus maga határozta meg, mi az örök élet, egészen mást mondott. És aki ezt egyszer meglátja, annak a belépőjegy képe hirtelen nagyon soványnak tűnik.
Jézus adott egy meghatározást
Halála előtti éjszakán Jézus hangosan imádkozott a tanítványai előtt. János evangéliuma a 17. fejezetben jegyzi fel ezt az imát, és Jézus már az elején ezt mondja:
„Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17:3)
Figyeljük meg, mit tesz itt. Nem egy helyet ír le, és nem egy időtartamot. Nem azt mondja, hogy az örök élet elvezet Isten ismeretéhez, sem azt, hogy Isten ismerete kiérdemli az örök életet. Azt mondja, hogy Isten ismerete maga az örök élet. A kettő ugyanaz. És az ige jelen időben áll: ismernek.
János evangéliuma újra és újra visszatér erre. Az örök élet nála olyasmi, ami az embernek most, jelen időben van. „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz annak, aki elküldött engem, annak örök élete van, és nem megy ítéletre, hanem átment a halálból az életbe” – mondja Jézus (Jn 5:24). Már átment. Az átköltözés megtörtént.
Az „örök élet” mögött álló görög kifejezés, a zóé aiónios, „az eljövendő világkorszak életét” jelenti. Isten saját életéről van szó, arról az életről, amely egy napon betölti az egész megújult teremtést, és amely már most, idő előtt megérkezik, és beköltözik egy emberbe. Ezt az életet elsősorban a minősége és a forrása határozza meg, és csak azután a hossza.
Ha tehát az örök élet Isten ismerete, akkor adódik a kérdés: mit jelent ismerni őt?
Belülről ismerni Istent
A „tudni” és „ismerni” szavakat lazán használjuk. Tudom, hány fokon forr a víz. Tudom, mi Portugália fővárosa. Ismerek néhány tényt a Holdról. Egyik sem jár semmiféle kapcsolattal.
A Biblia ennél sokkal személyesebben használja ezt a szót. A héber jádá ige egy férj és feleség legbensőbb közösségét is jelölheti. Ismerni valakit ebben az értelemben annyi, mint vele lenni, általa megváltozni, megosztani vele az életet.
János apostol, évekkel az evangéliuma után, leírt egy mondatot, amely engem minden olvasáskor meghökkent:
„Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet.” (1Jn 4:8)
János nem azzal méri Isten ismeretét, hogy mit tudunk elmagyarázni róla. Azzal méri, hogy szeretünk-e. Ennek csak akkor van értelme, ha Isten lényege a szeretet. Ha Isten szeretet, akkor nem lehet őt távolról megismerni, ahogy a meleget sem ismeri meg az ember abból, hogy olvas róla. A meleget úgy ismered meg, hogy odaállsz a tűz mellé. Istent úgy ismered meg, hogy hagyod, hogy szeressen.
Isten ismeretének tehát két mozdulata van. Van a szeretet, amely beáramlik, és van a szeretet, amely kiárad. Az örök élet ebben az áramlásban él.
Először: a szeretet beáramlik
János nagyon ügyel a sorrendre:
„Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.” (1Jn 4:10)
„Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4:19)
Minden Istennel kezdődik. Pál ugyanezt mondja a Róma 5:5-ben: „szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” Bőkezű ige ez. Áradni úgy szokott a víz, amikor a meder már nem bírja, és kilép a partjáról.
Úgy gondolom, sok keresztény éppen itt akad el, kétféleképpen is.
Vannak, akik Isten szeretetét egyszeri eseménynek tekintik. Megkapták a megtérésükkor, ahogy az ember egy oklevelet kap, és azóta az emlékéből élnek. A szeretet valódi volt, de valamikor régen. A hitük lassan erőfeszítéssé és kötelességgé válik, és csendben ott motoszkál bennük az érzés, hogy Isten valószínűleg kicsit csalódott bennük.
Mások teljesen kihagyják a befogadást, és rögtön az adással kezdik. Szolgálnak, önkénteskednek, szerveznek, mindenkinek ott vannak. Aztán néhány év múlva kimerülnek és megkeserednek, mert egy üres korsóból próbáltak tölteni. Amit nem kaptál meg, azt hosszú távon nem tudod továbbadni.
Az izraeliták a pusztában minden reggel mannát kaptak. Nem lehetett elraktározni. Ha megpróbálták másnapra eltenni, megromlott. Isten szeretete inkább a mannához hasonlít, mint egy takarékbetéthez. Ma kapjuk, a mára.
Erre való az ima. Erre való a Szentírás, az úrvacsora, az istentisztelet és a csend. Ezek azok a helyek, ahol újra és újra kinyújtjuk a kezünket, és hagyjuk, hogy Isten megtöltse. Ezek nem vallásos házi feladatok. Ezekből táplálkozik az örök élet.
Aztán: a szeretet kiárad
Itt jön az a rész, amelyet a belépőjegy-kép teljesen kihagy. Isten szeretete nem azért érkezik belénk, hogy ott is maradjon.
Van egy régi szemléltetés Izrael két tavával kapcsolatban. A Jordán befolyik a Galileai-tengerbe, és a Galileai-tenger délen tovább is engedi. A tó tele van hallal, partjain évezredek óta városok épülnek. Ugyanez a folyó aztán a Holt-tengerbe ömlik, amelynek nincs kifolyása. A víz csak áll benne és elpárolog, a só pedig visszamarad. Semmi sem él meg benne.
Ugyanaz a víz. A különbség annyi, hogy továbbfolyik-e.
János kertelés nélkül fogalmaz:
„Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a testvéreinket.” (1Jn 3:14)
Nézzük meg, mit hoz fel János bizonyítékként arra, hogy elkezdődött az örök élet. Hivatkozhatott volna egy döntés pillanatára vagy a helyes tanítások elfogadására. Ehelyett a másik ember iránti szeretetre mutat. Hogy átmentünk-e a halálból az életbe, az azon látszik meg, hogyan bánunk azzal, aki mellettünk áll.
Jézus hasonló képet használt: „Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” (Jn 7:38). A folyó folyik. Aki ismeri Istent, abból csatorna lesz Isten szeretete számára, egy hely, amelyen át ez a szeretet eljut valaki máshoz.
Ezért nem lehet a mások iránti szeretetet a buzgóbb keresztények választható többletének tekinteni. Egyszerűen ez történik, amikor Isten élete jelen van. A mederbe öntött víz lefelé folyik. A szívbe áradó szeretet kifelé árad.
Isten megjelenik egy emberben
János levelében van még egy vers, amely mindezt összefogja:
„Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.” (1Jn 4:12)
Istent senki sem látta. Ez egyszerűen igaz. János mégis azt mondja, hogy van egy hely, ahol Isten láthatóvá válik: azokban, akik szeretik egymást. Amikor az ő szeretete átáramlik egy emberen, Isten maga van jelen abban az emberben, és a szeretete eléri a célját.
Ez a megtestesülés mintájának folytatása. Jézusban Isten testet öltött, hogy az emberek meglássák, milyen ő. Most a Lelke által Isten egyszerű férfiakban és nőkben vesz lakást, és az ő szeretetükön keresztül mások is megpillanthatják őt.
A legtöbbünk tud mondani valakit, aki ilyen. Egy nagymamát, akinél mindig volt még egy hely az asztalnál. Egy kollégát, aki észrevette, hogy nehéz időszakon mész át, mielőtt egy szót szóltál volna. Egy szomszédot, aki megbocsátott valamit, ami után a barátságnak vége lehetett volna. Amikor velük voltál, Isten közelebbinek tűnt. Lehet, hogy nem tudtad szavakba önteni, de az örök életet láttad munkában.
És akkor mi a helyzet a mennyországgal?
Mindez nem törli el a jövőt. A keresztények továbbra is várják a test feltámadását és az új teremtést, ahol Isten a népével lakik, ahol minden könnyet letöröl, és ahol a halál nem lesz többé (Jel 21:3–4). Én is erre építek.
A jövő azonban nem másfajta élet, mint ami már elkezdődött. Ugyanaz az élet, teljességében. Ami most patak, és amit gyakran eltorlaszolnak a félelmeink és az önzésünk, az egy napon áradat lesz. A szeretetet, amelyet most részben kapunk, akkor határtalanul kapjuk. A szeretetet, amelyet most ügyetlenül adunk tovább, akkor szabadon adjuk tovább. A mennyország az a hely, ahol Isten szeretetének áramlását már semmi sem akadályozza.
Ez azt jelenti, hogy az örök élet nem a halállal kezdődik. A halál egy időre megszakítja, a feltámadás helyreállítja, de maga az élet abban a pillanatban elkezdődik, amikor elkezdjük ismerni Istent.
Nem teljesítménnyé teszi ez az üdvösséget?
Jogos aggodalom. Ha az örök élet a mások iránti szeretetben mutatkozik meg, akkor nem ott vagyok-e újra, hogy a helyemet azzal kell kiérdemelnem, mennyire jól szeretek?
Nem. Emlékezzünk a sorrendre. A szeretet mindig előbb érkezik. A cső sem érdemli ki a vizet, amely átfolyik rajta. A továbbadás annak a túlcsordulása, amit kaptunk. Soha nem volt belépődíj.
És amikor elbukunk – márpedig gyakran el fogunk –, a megoldás nem az, hogy a saját erőnkből jobban igyekezzünk. A megoldás az, hogy visszamegyünk a forráshoz. Megvalljuk a bűneinket, elfogadjuk a bocsánatot, hagyjuk, hogy Isten újra szeressen. Az áramlás újraindul. A keresztény életnek ritmusa van: kapni és adni, elbukni és visszatérni. Isten türelmes ezzel a ritmussal.
Hogyan néz ki az örök élet egy hétfő reggel?
Ha tehát az örök élet Isten ismerete, és Isten ismerete a szeretetnek ez az áramlása, hogyan néz ki holnap reggel?
Lehet, hogy öt csendes perc, mielőtt a telefonodra néznél. Öt perc arra, hogy eszedbe juss: Isten szeret téged. Nem azért, mert jól sikerült a heted, hanem mert ő szeretet, és te az övé vagy. Hagyd, hogy ez leülepedjen benned, amíg tényleg érezni nem kezded, vagy legalább egy kicsit jobban el nem hiszed, mint előtte.
Aztán egyetlen ember. A kolléga, aki idegesít. A barát, aki régóta nem jelentkezett. Az idegen a buszmegállóban. Adj tovább egy keveset abból, amit az előbb kaptál. Egy kedves szót, egy türelmes választ, a teljes figyelmedet.
Ennyi. Kicsinek hangzik, és bizonyos értelemben az is. Jézus szerint azonban ez a kis csere – Isten szeretete beáramlik, aztán rajtad keresztül kiárad – maga az örök élet. Isten így teszi ismertté magát a világban egy hétköznapi ember által, egy hétköznapi napon.
Nem kell megvárnod a halálodat ahhoz, hogy elkezdd élni.